Mindenféle

Hű ilyen hosszú szünet talán még sose volt a blogírásban, nem mint ha nem lett volna mit írni, hanem talán éppen ellenkezőleg: nagyon is sok minden történt.  Nem is annyira a konkrét történések szintjén, hanem a megannyi dilemma, kérdés, fontolgatás szintjén.. Történés is volt, bár a legtöbbje hétköznapi, semmi-extra történés de mégis lényeges.  Kicsit nehéz visszatalálni a blogolás ritmusába, majdnem olyan érzés mint amikor elkezdtem először: tisztán emlékszem rá, egy márciusi éjjelen volt, valamiért nem tudtam aludni, Bianka héthónapos nagylányként aludt a kiságyban és bennem van az akkori érzés, hogy leírom, megírom, emlékezni akarok soksok csodára...

Bius egy hetet (és még a holnapi napon is) itthon volt, betegség miatt, de szerencsére nem volt semmi komoly, úgyhogy mindennap nagyokat sétáltunk négyesben, boltba, zöldségeshez jártunk, "segítettek" a főzésben, pakolásban, rengetes klassz pillanatunk volt. Olyan volt mint egy időutazás, hogy mindegyik gyerek itthon volt ,újra minden nap. Biusnak is jó volt ez a hét, de mostmár várja, hogy mehessen megint az óvodába. (Kíváncsi vagyok, hogy mi lesz majd kedd reggel.)
Bevezettem néhány napirendi változtatást is pl. sokkal kevesebb mesenézés, hacsak nincs orkánerejű szél akkor mindennap levegőzés, esőben is, csak akkor pocsolyázásnak hívjuk :). Erre eddig is figyeltem többé-kevésbé,csak néha inkább kevésbé ha elegem volt az öltöztetésből.
Biankának kicsivel, Lackónak nagyon megnőtt az étvágya, úgyhogy ez is siker. Ádinál is talán kezdődik egy halvány kis javulásféleség..

Pár szó a dilemmákról: az utóbbi hónapokban nem voltam jól, nehéz feladni valamit amit fontosnak tart az ember  és ez a főállású anyaság. Nem engedhetjük meg magunknak be kellett látnom, el kellett fogadnom, ízlelgetnem kell(ett), barátkozni a gondolattal. Megérteni, hogy ez nem a világ vége: az, hogy ha otthon lennék úgy velük, hogy állandó feszültségben és lemondásban lennénk a pénzhiány miatt, nos az még rosszabb lenne. A lényeg, hogy jelenleg a szabadságomat töltöm és szeptembertől dolgozom. A lurkók pedig óvodában lesznek, Bius nagycsoportosként, Lackó középsősként, Ádi (számomra fájdalmasan korán) kiscsoportosként. De talán a nagytesók miatt ő is élvezni fogja. Ha végre igazi tavasz lesz, akkor pedig sűrűbben fogunk Pihe -Ovizni is.
Döntenem kellett arról is, hogy félállásba vagy teljes állásba megyek vissza. A félállás több munkaidő mint a teljes állás fele, és a felelősség ugyanannyi, úgyhogy a teljes állást választottam.

Másik gondolkodnivaló pedig a CSOK, amivel kapcsolatban -amikor először hallottam- azt, gondoltam, hogy túl szép, hogy igaz legyen. És mostanra ki is derült, hogy nem is igaz....(legalábbis a kedvezményes hitel része, és annak hangoztatása, hogy mindez a családokat segíti).
A legfontosabb, hogy van három gyönyörű és egészséges gyermekem és lehet, hogy mi leszünk a "sok jó ember, kis helyen is elfér" gondolatnak az egyik gyakorlati szemléltetése: és igenis el fogunk férni ezen a 64 nm-en.  Utánajárunk még egy lehetőségnek (munkáltatói kölcsön) és akkor talán tudunk költözni a közeljövőben. Írhatnék erről bővebben is, de a lényeg ez. Még mindig nem tudjuk tehát, hogy merre hogyan tovább. De mégsem vagyunk bizonytalanok, csomót beszéltünk arról is Lacival, hogy hogyan lehet helytakarékosan a legtöbbet kihozni ebből a lakásból. Bárhogyan lesz is elfogadjuk, és úgy lesz jó.