Sokmindenről

Még mindig betegek vagyunk kicsit, de úgy érzem, hogy most már vége
lesz nemsokára. Ha a tavasz csak egy kicsit elöbb jön, akkor ezt az
utolsó vírustámadást átvészeljük. Nincs láz, de ez a folyamatos
köhögés, ami rohamokban tör rájuk:elegünk van már nagyon. Szerencsére
most már alig köhögnek, úgyhogy most már jobb a helyzet.

Az,hogy végre kitavaszodott az nagyon jó:). Több szempontból is:
egyrészt olyan plusz energiával tölt el, amire bizony szükségem van.
Most, hogy Lacus gyorsan és magabiztosan mászik szinte egy percre sem
lehet lazítani. Mindenhová elmászik, bekukucskál, feltámaszkodik.
Követi Biust mindenhová. Ebből néha vidám játékok kerekednek ki, de
legtöbbször konfliktusforrás. Cinke most már sokszor játszik szép,
kimunkált, hosszú szerepjátékokat, és ilyenkor nem jön jól egy
kiváncsi kis öcskös. Továbbra is az eltereléssel próbálkozom ilyenkor.
Ha pedig a szokásos "enyémtied" megy akkor kihangsúlyozzuk örömünket,
hogy ha végül odaadja játékát.

A napokat egyre nehezebb megszervezni, mindkettő nagyon anyás, sokszor
a szó szoros értelmében rajtam lógnak mindketten.

Imádom, hogy itt a kert és megnőtt egy kicsit a mozgástér. A
hátulütője viszont, hogy többet és többfelé kell rohangásznom: ha kint
vannak akkor esélytelen a főzés és társai. Minden csúszik, minden
nehezebb. Van, hogy a reggelit állva kapom be kábé 11kor holott már
hajnaltól ébren vagyok.
A sok nehezítő tényező együttesen van most jelen ezért szinte
lehetetlen - most - széppé varázsolni a napokat.

Bius hisztije azt hittem, hogy már régebben elérte a csúcsot, de
baromi nagyot tévedtem. Nem szépítem: sokszor kiborító és őrjítő.

Időm magamra nulla, fizikailag is, lelkileg is úgy érzem, hogy ennél
többre nem vagyok képes.
Hasam egyre többet fáj, remélem, hogy a méhszalagok természetes
nyúlása. Eddig nem szedtem, de most elkezdem a magnéziumot.

Persze történik megannyi jó is: az, hogy Maci egyre ügyesebben fedezi
fel a világot, hogy először félt a fűben de mostmár imádja, hogy
minden de minden érdekli, hogy szeret és ha megijed, akkor hozzám
tappancsol, hogy mindannyiunkat (de főleg Biust) olyan szeretettel
veszi körül: átöleli, hozzábújik.

Bius pedig olyan profin rajzol-énekel- mondókázik hogy az tényleg
csodálatra méltó. Szeretettel bújik öccséhez, összedörgölik az
arcukat, fogócskáznak. Olyan szépen beszél, sajátos logikával olyan
bölcsességekkel ajándékoz meg...sokat tanul tőle az egész család.
Ádihoz is sokat beszél, sokat simogatja.

Amióta nem írtam: voltunk mamáéknál, ami jó volt nagyon. Bius élvezte
a nagy kertet, Maci nagyot aludt a friss levegőn és bebarangolta a
házat. Voltunk játszón csak mi, papával, Bencéékkel, Grétiékkel. Bius
szeret ott lenni, és szüksége is van erre nagyon.
Most már Maci is becsatlakozik: homokozik, figyel, mászik, a rugós
hintát is imádja.

Ádám tünemény. Nagyon sokat mozgolódik már és egyre erőteljesebben.
Nagyon aranyos volt a legutóbbi uh-n. Alig várom h újra láthassam!

--
Ilcsi