2013. február 25., hétfő

Mackósztorik

Jó, hogy múltkor írtam az orális szakaszról, ill. Annak hiányáról.
Tegnap Lackó kiszemelte Bius plüss pandáját és szó szerint rávetette
magát. Ölelgette, kóstolgatta. Pont jó játékot választott, résen
kellett lennem, az a panda tiszta szőrmók.

Azt írtam már, hogy milyen érdeklődő, ez továbbra is így van. De mivel
helyet változtatni hosszú távra nem tud, cipelteti magát. érdekli a
főzés, a mosogatás, tetszik neki az edények csörömpölése. Szóval
újabban egy kézzel mosogatok, legalábbis amíg nem találok valamit,hogy
eltereljem. Muszáj, mert nehéz Őkelmét sokáig tartani.
Szeret főzni, Bius játékkonyhájánál sokáig elbabrál. Imádja a sütőt
ki-be csukogatni, mert olyankor mindig zenél.

Imád enni mindenfélét. Lehet otthoni, lehet bolti étel legtöbbször
bekebelezi. Nemsokára elkezdem a poharat vagy az itatót -legalábbis
napközben-, mert a cumisüveget sem szereti igazán.
Most kezdjük a savanyított tejtermékeket. Tegnap a Túró Rudi túrójából
is kapott két falatot. Összerándult tőle, de azért nyitotta száját az
újabb falat felé.:)

Aludni sokszor alszik el nehezen, úgy látszik ez családi vonás.
Összebújva altatom, ezt mindaketten szeretjük. A kinti babakocsis
alvása könnyen megy, viszont nem tart sokáig. Szereti elalváshoz a
monoton zajokat,az éneklést vagy a halkabb sertepertlést tehát nem jó
neki a teljes csend. De a hangos zajokra viszont éberré válik.

Penget és ütöget: ha elér egy játékot akkor kis ujjaival elkezdi
pengetni, mintha egy gitár húrjai lennének. Vannak olyan játékai amit
tényleg pörgetni kell, ezeket imádja. Ha egy játékot kaparint meg,
akkor azt a földhöz ütögeti. Ha kettőt, akkor pedig egymáshoz ütögeti
azokat. Kis zenész:).

Édesen gurgulázva nevet, és nagy hangon magyaráz. Sokszor pedig
burukkol mint egy kis galamb.

Az érzelmi oldal: a nyolchónaposok szorongása nálunk pár napig
tartott. Ekkor keservesen sírva fakadt az idegenektől. A szeparációs
szorongás kis hőfokon van jelen nálunk és abban merül ki, hogy követ a
szemével, lenyugtázza mindig, hogy merre járok. De nagyon jól el van
másokkal is, főleg ha hangomat hallja, ha tudja, hogy a közelben
vagyok. Ha elmegyek otthonról (ritkán, de előfordul), akkor teljesen
jól elvan mamáékkal. Ha megjövök, akkor pedig nagy az öröm. A kötődés
tehát megvan, de megjelenési formája kicsit más, mint Biusnál. Maci
megszokta a viszonylagos nyüzsgést, a különböző embereket maga körül.
A biztonsági bázisa tehát szélesebb. Ezt nagyrészt a tesóhelyzet hívta
elő. Apropó tesóhelyzet, most ez következik.

Bius nagyon leköti, túlzás nélkül állítható, hogy le nem veszi róla a
szemét. Előfordul már, hogy együtt játszanak. Mondjuk ez kimerül
abban, hogy Bius odamegy hozzá puszilgatja, öleli vagy bohóckodik
neki. Erre Lackp repes az örömtől és kacag.

A mozgásról nem írok most külön, tartanak a tornaórák. Remélem,
nemsokára lesz eredménye.
--
Ilcsi

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Szeretettel várom a hozzászólásokat!