Nagyon régen írtam már, pedig vannak történések de napközben semmire de semmire nem tudok időt fordítani a gyerekekkel való foglalkozás minden pillanatomat leköti. Imádom őket, jó az anyukájuknak lenni és amit írok az nem panaszkodás. Na jó, egy iciripicirit az. Illetve inkább csak annak tudomásul vétele, és leírása amit mindenki tud: hogy az anyaság nem sétagalopp, és nemcsak rózsaszínű cukorfelhő.
A fáradtság nem is kezelhető olyan nehezen, hozzá lehet, sőt hozzá is kell szokni. Amit a legnehezebb kezelni, hogy saját magamra és az általam kedvelt tevékenységekre ennyire ennyire nem jut idő. Nem kell nagy dolgokra gondolni hanem olyasmikre pl mint leülni nyugodtan és elkortyolni egy tejeskávét, vagy öt oldalnál többet előrejutni akár szakmai könyveimben, akár kedvenc szerzőim könyveiben. Este mire mire mindkét gyerek elalszik, már nincs energiám géphez ülni.
Most jól esik ez a kis nyavalygás nagyon. Egyébként azt a módszert találtam ki anno, hogy mindent apró részletekben csinálok. Működik! De valahogy az utóbbi időben mégsem eszerint működtem. Most visszatérek: ezt a bejegyzést is órák óta pötyögöm mobilról. Nem igazán szeretem mert bármikor elszállhat az egész. Nem tudok szerkeszteni, címkézni, fényképeket feltölteni. De így legalább sikerül megírnom a bejegyzést. Nem is tudom, hogy miért tettem jégre az apró részletek módszerét.... Mostanság máshogy nem lehet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Szeretettel várom a hozzászólásokat!