Fórumozás

Már nagyon régen akartam írni erről, hát most végre eljött az alkalom. Még a nyáron kezdtem el látogatni az anyatanya oldalát és számos csoportba bekapcsolódtam. Gondoltam így enyhíthetek a magányosságérzésemen egy kicsit. Imádok Biussal otthon lenni, de ettől függetlenül magányosnak érzem kicsit magam és a napok is sokszor egyhangúak. tudtam, hogy ez az érzés nem tréfadolog és foglalkozni kell vele. A fórummal tehát az volt a cél, hogy ha nem is élőben, de akkor legalább "chatelés" formájában beszélgethessek akár gyerektémáról, akár másról. Arra is gondoltam, hogy esetleg élő vagy legalábbis intenzív kapcsolatok alakulhatnak ki így.

Lackóval való terhességemnek szívből örülök, ám az ezzel járó iszonyú horderejű hormonális katyvaz felkészületlenül ért. Ilyet eddig még nem éltem át.Nagyon lecsökkent a koncentrációképességem, az érzékenységem az egekben (volt), és gyakran kapott el valamiféle negatív hangulat, szomorúság. fáradékony is voltam nagyon. Mindezek a dolgok mára már szűnőben vannak, olyan mint ha egyre jobban sikerült volna visszatalálni önmagamhoz.

Sajnos a nagy vehemenciával elkezdett fórumozást is felfüggesztettem, még pedig eléggé faramuci módon, mert el sem köszöntem, csak leléptem:(! Pedig éppen azért kezdtem el, hogy a hullámvölgyekben is tudjak szólni valaki(k)hez. A nagy vehemencia alatt azt értem, hogy sok csoportba kapcsolódtam be, és valószínű itt is igaz a mondás, hogy "a kevesebb több" lett volna. a legfáradékonyabb időszakokban szinte nyűgnek éreztem, hogy annyi csoportba lenne "illő" bejelentkeznem. A vége pedig az lett, hogy egyikbe sem léptem be. Most, hogy lassacskán magamra találok, elbúcsúzom a legtöbb csoportból és csak azokat tartom meg, ahol a legjobban éreztem magam.De még nem biztos, hogy visszamegyek, mert benyomásaim vegyesek.

Nagyon sok kedvességet kaptam, régen alakult csoportok is szívesen fogadtak, értékes volt a tapasztalatcsere. Viszont sokszor felületesnek éreztem a hozzászólásokat, az érdeklődés színlelésének csupán. És ez az én hozzászólásaimra is érvényes megállapítás. Valahogy úgy éreztem, hogy válaszolnom "kell", de nem volt mindig emögött igazi érdeklődés. Akkor meg mi értelme? A másik dolog, hogy olyan életeseményekről értesültem, amik növelték szorongásomat, és rossz érzésemet. (például kisbaba, vagy nagyobb gyerek elvesztése stb) Önzés ide-vagy oda ezektől is szerettem volna megvédeni magamat, magunkat. Volt egy hozzászólás, ami nagyon-nagyon rosszul érintett, még úgy is ,hogy tudtam, hogy jószándékból írták és nem akartak megbántani.Arról szólt Bius mozgásfejlődése kapcsán, hogy "ne féljek, mert nemsokára belőle is teljes értékű ember lesz"!Mint ha most nem lenne teljes értékű ember!És ha soha nem tanulna meg járni, akkor is teljes értékű ember lenne. Minden ember úgy, ahogy van önmagáért teljes értékű! Persze nem ez a hozzászólás fog visszatartani a fórumozáshoz való esetleges visszatérésemtől, de akkor fájt nagyon.

Még meg kell álmodnom, hogy mi legyen tehát a tanyával.

A társaság és a beszélgetések változatlanul hiányoznak, de kérdés, hogy lesz-e időm teljes szívvel részt venni abban a néhány csapatban, avagy nem. A kevés szabadidőmet inkább a családommal kellene töltenem. Viszont ha nem töltődöm fel valahogy, az az együttlét minőségét nagyon le tudja rontani. Egyszóval dilemma.