Szürreális két év

Nehéz volt ez a két év, visszatérés teljes állásba három kisgyerek mellett, kötelező és megterhelő iskola, amit reménység szerint most júniusba fejezek be ( a kapott papírt legszívesebben a törvényalkotók szájába tömném fulladásig); és végül de nem utolsó sorban  a diagnózisok.
Nem tudom, hogy hogyan lehet egyszerre kétfelé szakadni, hogyan lehet valami egyszerre  felemelő, felmentő ( nem vagyok rossz anya, nem miattam van ez) és hogyan tud a legmélyebb pokolba taszítani? Lengek csak ide- oda a két véglet között, ha (ha egyszer egyáltalán) lelassul ez az ingázás, akkor fogok tudni a jövőre úgy koncentrálni, hogy egy világos,  tiszta és főleg egy reményekkel teli  képet lássak. Jelenleg minden csak zűrzavar.
Lackó is és  Ádám is autizmussal él.