Nagyfiammal

Dami születése óta nem volt külön elmenős Lackó-program,de ma volt végre. Óriási élmény,egy kicsi kis kimozdulásban. Autókat,buszokat,motorokat néztünk a buszmegállóban,kicsit buszoztunk,Te közben elbóbiskoltál,így hamarabb leszálltam veled mint az eredeti terv. Sétáltam veled,az esernyőkocsiban aludtál de hamar felébredtél,még azelőtt,hogy a játszótérre értünk.
Miénk volt az egész tér először,és ahogy sikítozva elrohantál a babacsúszdához,és megmásztad az egész építményt,és kukucskáltunk a kisablakon és csak rád figyeltem és fújta a hajad a szél,és csillogott a szemed és futottál körbe és elkaptalak és meg is pörgettelek és felkacagtál....szóval már akkor tudtam hogy ennek az órának minden percét elraktározom és ezt a nevetést még akkor is hallani fogom amikor mutáló kamaszként valamin felnevetsz.

Apáékkal úgy beszéltük meg,hogy később kijönnek ők is, és majd együtt megyünk haza. Én még nyújtottam volna a pillanatot amikor láttam,hogy érkezik a kocsi. Aztán az arcodra néztem és láttam,hogy mennyire örülsz. Lekéredzkedtél a mérleghintáról,szaladtál a kapuhoz,hogy fogadd a család másik felét: rohantál a megszokott visítozás,veszekedés,kibékülés,együttjátszás felé.

Szép délután volt.