A türelmetlenség lelkiismeret furdalást teremt

Az utóbbi napokban nagyon türelmetlen voltam aprajával- nagyjával. A fő ok valószínűleg az, hogy az utóbbi másfél hétben ki sem dugtuk az orrunkat itthonról. Betegek voltak a gyerekek. Persze, amikor kint hideg van, akkor olyan de olyan jó a család meleg biztonsága. Jó otthon. De csak szabad döntés esetén. Ez a szobafogság nem volt jó, de szerencsére holnap vége. Oviba megyünk. 

Ez a türelmetlenség annyira rossz, lelkiismeretfurdalásom van miatta. A védelmemre felhozhatnék egy csomó dolgot, de ez nem tárgyalás. ( Szerencsére, mert akkor a végén tuti elítélnének). 

Visszamenőleg, egy-egy necces epizód után persze átlátom, hogyan kellett volna reagálni, de a pillanat hevében persze minden más.

Ami nagyon igénybe vesz: az a két nagy együtt. Erre ma döbbentem rá, mert  Bianka Csepelen volt, és addig a fiúkkal annyira de annyira jól éreztem magam. És ez kölcsönös volt tudom. Lackó kihúzom-a-gyufát-mert -akkor - legalább -csak-rám-figyelsz-anya magatartását mint ha elfújták volna. Ádám is nyugodtabb volt ( mondjuk ez nála alap), mert a körülötte lévő zajforrások száma lefeleződött. Lackó átélhette, hogy bármihez hozzányúlhat végre és nem tör ki vijjogás.

Nagyfiammal ölbeli kerekítős mondókás játékokat játszottunk, verseltünk, olvastunk.  Szuper volt. Bius pedig hatalmasat játszott Kittivel, remekül érezte magát.

De amikor ketten össze vannak eresztve..hát az szürreális élmény. Próbálok a cívódásukba minél kevésbé beleszólni. De aztán azon kapom magam, hogy muszáj. Veszélyes ellökések, hajhúzás, verekedés..szinte minden percben. A fő taktika az elterelés továbbra is, mert az a leggyorsabb és sokszor nincs idő másra.  Ha ráérek, akkor verbálisan próbálok közbelépni(magyarázok, kérek stb...) De állandó éberségi maximumon kell lenni emiatt és ez nagyon kimerítő. 

Csak a felszínét kapirgáltam meg a dolognak, de nem baj. A többi bejegyzés által úgyis árnyaltabb lesz a kép.