Erősítsük a nagy önállóságát (külön programok stb). Így öröm lesz számára a testvérrel töltött közös idő és nem kényszer. Egyetértek (?) viszont így erősödik a kicsi féltékenysége. (és mi a helyzet a középsővel, aki nagy is, kicsi is?..)
Ha a kisebb még mindig kicsi, akkor ne felejtsünk el úgy is bánni vele, simogatás, ölbevétel stb, nehogy túl sokat várjunk el tőle, túl hamar. Ismét egyetértek, de így a legnagyobb vissza fog kisbabásodni. (Ami nem baj, csak nehéz kezelni.)
A legkisebb szopjon igény szerint, ez tesz legjobbat a fejlődésének. Persze ez így van, ugyanakkor éles ellentétben áll sokszor a másik kettő igényeivel.
Ezeknek nem lehet megfelelni. Elhatároztam hát, hogy szimplán csak élünk, ezeket az elvárásokat felejtve. Megpróbáljuk derűvel, szeretettel és gondolom hibát hibára halmozva. Viszont ahol szeretet van, ott nagy hibák sem születnek. Ha mégis, akkor pedig helyrehozhatók.
Ha ebben nem hinnék nem is vállalkoztam volna az anyaságra. Arra meg pláne nem, hogy pszichológus legyek.
ez egy nagyon jó pár mondat volt, pedig nekem nincs ennyi dilemmám...köszönöm! :)
VálaszTörlésNekem van, mondjuk ennyi nem, mert csak egy gyerekem van, de tényleg nagyon jók ezek a gondolatok! :)
VálaszTörlés