Végre eljutottam ide is, régóta akartam már. Persze, hogy mikor fejezem majd be ezt a bejegyzést az más tészta. Cseréltem mobilt Lacival, így sűrűbben tudok jönni. Az övén futnak az alkalmazások legalább, de ez az érintőképernyő kikészít. Laptop szerintem legkorábban jövő év elején lesz.
Kezdem azzal, ami a legjobban foglalkoztat: és ez saját magam. (Hát micsoda szaranya vagyok én? Ilyen! Nem vagyok jól és ezt most nem fizikailag értem (bár ez is igaz),hanem lelkileg. Nagyon nehezen viselek mostanában sokmindent, nehezen telnek a napok, nem tudok a gyerekekkel állandóan türelmesnek lenni, nagyon hiányzik a változatosság és az, hogy magamra is időt tudjak fordítani.Mert ez utóbbi sokszor nulla perc per nap. Nem tudok feltöltekezni és nem tudok szabadulni attól az érzéstől, -amit jobb híján nevezzünk félelemnek- hogy vajon hogyan fog alakulni a jövőnk?Hogyan fogok (fogok-e) boldogulni hármójukkal?Ha már most úgy érzem, hogy az igényeim folyamatos háttérbe szorítását nem tudom elviselni, akkor mi lesz később?
Nem ragozom, nem hiszem, hogy bárkit is érdekel a sirámom, de jól esett kiírni.
Ez a hangulat persze nem állandó, hullámokban tör rám, de akkor nagyon. De ez nem mentség arra, türelmetlen
legyek,pláne nem mentség arra, amit nem tudok magamnak megbocsájtani soha: hogy azt mondtam Biusnak amit (nem írom le, úgysem felejtem el soha) és, hogy megráztam Lackót.
Ennyit a lelkizésről, később jövök a történésekkel.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Szeretettel várom a hozzászólásokat!