Felelőtlenség avagy egy szülinapi buli több aspektusa

Soha nem fért a fejembe, hogy szülők hogy lehetnek ennyire
felelőtlenek, miközben a szülőség (egyik) legfontosabb ismérve éppen a
felelősségvállalás.

Egy bárányhimlővel szinte biztosan fertőzött gyereket is elhoztak a
tegnapi szülinapi buliba. Testvére otthon fekszik betegen, még
örülhetek, hogy őt nem hozták el. Bár a fertőzés szempontjából majdnem
mindegy, hiszen a lappangás ideje alatt is fertőz.

Biust elvileg védi az oltása, remélem, hogy ténylegesen is. A beoltott
gyerek nem fertőz elvileg, remélem, hogy tényleg így van. Lackót hamar
kimenekítettem, remélem, hogy elég hamar. Remélem, hogy Apa is, én is
védettek vagyunk, mert átestünk már rajta gyerekkorunkban. Szeretném
hinni, hogy Picitesót védik az ellenanyagaim. 14-21 nap a lappangási
idő, most addig izgulhatunk.

Bius és Apa maradt ott tehát. Jól érezték magukat. Bius és Bence
inkább egyedül (ill. párhuzamosan) játszottak, távol a nagyovisoktól.
De Bius sokszor csatlakozott a nagyokhoz is: követte őket, táncolt,
fogócskázott , sikongatott velük. Mára újra be is rekedt. Jó volt
hallani Apától, hogy mennyire feloldódott és feltalálta magát. Büszke
vagyok rá, mint ahogy az lennék akkor is, ha szemlélődve
visszahúzódott volna. Valószínű, hogy ez az elfogadás táplálja
fokozatosan erősödő önbizalmát.

A felnőttek között pedig szóba került valakinek az ismerőse, akiknél
későn derült ki, hogy Down kóros a baba. ( jó ilyenkor ezeket a
történeteket hallgatni:|). Úgy "oldották meg" a dolgot, hogy
"leadták" a picit, meg sem nézték őt, nehogy már valami kötődésforma
kialakuljon. (?) Apán kívül mindenki egyetértett, hogy így kell az
ilyen "helyzetet" megoldani.
Kívülállóként persze könnyű észt osztani, és azzal is tisztában
vagyok, hogy annak a családnak
amiben nincs meg ehhez az elszántság és az akarat így kellett döntenie.
Szívből remélem, hogy minket az élet nem állít ilyen própbatétel elé.
De ha mégis nem hagyjuk el a legkisebbünket.

--
Ilcsi