Gyermeki mindennapok: Bius nagyon beteg volt, de most már jól van!

Bius meggyógyult, már másfél napja láztalan! Le fogom írni a történteket minél hamarabb, de most tanítanom kell.Még most sem tudtam igazán feldolgozni a történteket, jó is lesz, ha kiírom magamból. DE A LÉNYEG HOGY JÓL VAN MÁR KICSI KINCSÜNK!!!

Vasárnap délutánra Bius belázasodott. azht gondoltam először, hogy biztos a fogai miatt, mert egyszer már történt ilyen és akkor a fog volt a bűnös. Fájlalta is nagyon a fogát szegénykém. A lázcsillapító szirup nagyon lassan hatott, több mint egy óra alatt. Nem volt az a túlságosan magas láza, mert "csak" 38.2 volt, de annyira bágyadt volt és annyira forrónak tűnt. Csináltunk Neki hűtőfürdőt és így lement a láza. Éjjel fájdalmasan felsírt és sikoltozott, kis ujjait az ínyéhez nyomta folyamatosan. Megnéztem jobban a kis száját és úgy láttam, hogy mindkét szemfogánál megduzzadt az íny. Sétáltam Vele, magamhoz szorítottam, duruzsoltam egy sort. Megnyugodott és visszaaludt. Reggel kicsit később kelt mint szokott és éreztem, hogy nagyon meleg és látszott is, hogy kába. Láza -elvileg- 38.2 újra. (De nem igazán bízok ezekben a hőmérőkben.) Szirupot adtunk és vártuk, hogy menjen le a láza. Még mindig arra gondoltam, hogy a foga, hiszen semmilyen más tünete nem volt. Lent voltunk a nappaliban, éppen reggeliztem, Ő Apa ölében sikongatott, jól érezte magát. Apa elkezdte öltöztetni és egyszer csak kiabált nekem, hogy menjek gyorsan mert Bius nagyon furcsa nem reagál semmire. Odarohantam és láttam, hogy csak mint egy rongybaba fekszik a kanapén. szeme nyitva, de furcsa kifejezéstelen. Nem reagált sem arra, hogy szóltam hozzá, sem, hogy felkaptam. Laci kérdezte, hogy ez mi, mondtam neki, hogy lázgörcs.Valahonnan tudtam, régebben tanultam erről, már nem emlékeztem, hogy mit. De legalább nem az ismeretlennel találtuk szembe magunkat. Azt, hogy mit éreztem az ezt követő kb 3 percben nem felejtem el soha, amíg élek, azt hittem, hogy vége a világnak. De azt, hogy pontosan mi történt Lacitól tudom. Biankára koncentráltam minden idegszálammal, arra emlékszem csak, hogy ő hogyan nézett, milyen esendő volt, milyen törékeny. Állítólag duruzsoltam, becéztem és vittem rögtön a fürdőszobába, ahol először erősen megengedtem a csapot és elkezdtem folyatni az először langyos, utána hűvös vizet és hűtöttem őt.addig vizeztem a kis testét, amíg meg nem éreztem ,hogy újra van tónusa. a tónussal együtt elkezdett újra hallhatóan lélegezni, és nyöszörögni. Gyorsan betakartam, lefektettem, melléfeküdtem és már szopizott is. Nem sírtam, olyan volt, mint ha ki lettem volna ürítve érzelmileg, tettem a dolgom mint egy robot.Ha nem szorítom háttérbe az érzelmeimet, akkor biztosan bepánikolok.
Laci közben a mentőt és a háziorvost hívta Na, én ezt a részét nem tudtam volna megcsinálni. Az, hogy ezt követően mi történt, mit mondtak az orvosok stb...ez már egy másik síkja a történteknek, de le fogom írni azt is, mert tanulságos és talán hasznára válik másoknak is.
De ami ide kívánkozik és sokkal fontosabb, hogy Bius egyre élénkebb, étvágya visszatérőben, sikongat sokat örömében, szóval lassan visszatér a kis kerékvágásába. A mi életünk már soha nem lesz olyan, mint volt. a történtek megtanítottak újra arra, hogy mi az ami igazán fontos és számít. Annyi dolog miatt idegeskedek, bedühödök, nem alszom, veszekszem, felháborodok...MINEK? HISZEN AZOK NEM FONTOS DOLGOK!
Örülök-e ugyanilyen intenzitással a jó dolgoknak? Egyáltalán észreveszem-e azokat? Ami történt megváltoztatta az értékrendemet is.
Egy másik bejegyzésben írtam arról, hogy egyre jobban szeretem -Biankát, pedig azt gondoltam, hogy nem lehet fokozni ezt. De lehet, és újra lehet és a szeretet mellett az aggódás mértéke is meghatványozódott!