Kupola

 Amikor kislányként sétálni mentem Apuval, nagyon tetszettek a kis díszek néhány  kerítés léceinek csúcsán. Mindig ölbe kéredzkedtem, hogy megszemlélhessem, megtapogathassam. És ő felemelelt és ott volt a furcsa kis háztető forma, mint kis tündérlakhely az ujjaim alatt.  Az egyik ilyen zöld kerítésre tisztán emlékszem, igazi kis kupolaszerű díszecske volt mindegyik oszlop tetején. Voltak célzottan kupola-vadász sétáink Apuval:). Látom magam előtt ezeket a képeket, és hogy valódi emlékképek ezek, vagy a sok mesélés alapján kitalált képzet: mindegy is. a lényeg, hogy érzelmi töltése van, szilárd pozitív szeretetbuborék a gyermekkoromból.

Minap kirándulni mentünk és valahogy eszembe jutott ez az emlék. Elgondolkoztam, hogy vajon az én gyerekeimnek vajon vannak-e ilyen pozitív emlékmolekulái? Lehet, hogy éppen most formálódnak, ahogy a Fátyol Vízesés felé haladunk....talán a kisvasút talpfái azok, vagy a játszótéren a faragott szarvasfej?

Az én háromtagú molekulám a kirándulós napról: Bius kócos hajának (nem fésülöm meg, hagyjál!) libbenése a szélben, Ádám száján a kürtös kalács porcukros morzsái és Lackó vidám "de jól érzem magam most!" kiáltása.

Remélem Nekik is vannak és lesznek erőt adó, melengető emlékképeik talán éppen erről a napról (is).