Egy éve hordozom magamban ezeket a szavakat és gondolatokat. Egy újabb veszteség kellett, hogy a felszínre törjenek.
Szavaid mögött mindig tettek álltak, de tetteidet nem mindig kísérték szavak. Nem is kellett, mert értettük üzenetedet, értettük szeretetedet.
Őrzöm, közös életösvényünk kezdetén a kisgyermekkorom kupolavadászó sétáit: amikor felemeltél, hogy megérinthessem a kerítések díszeit. Ha kellett százszor is.
Őrzöm, az ösvény legvégén erős kézszorításodat, benne rengeteg kimondatatlan de pontosan értett üzenet.
Őrzöm, a zsenge, friss, nyers karalábé finom ízét, mert a készülő leveshez felvágott finom zöldség legjavát mi kaptuk kóstolóba, te a fás, szálkás részét tetted félre magadnak.
Őrzöm, a kuka képét is. Nem értettem, miért teszed a megrakott kukát plusz erőfeszítéssel távol a kapunktól, pontosan a szemközti kukával egy vonalba. Most már értem. Könnyebbé tetted egy másik, számodra ismeretlen ember munkáját. Odafigyeltél a másikra.
Őrizlek a szívemben, beszélek Rólad szóban és írásban, de amire törekszem, hogy tetteimben tükröződjön mindaz, amit Tőled tanultam. Mert az igazi szeretet az cselekvő szeretet.
Hiányzol Apu! A Tőled is kapott szeretettel élek tovább.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Szeretettel várom a hozzászólásokat!