Tegnap itt volt Dédimama, a nagynéném és a mama is. Mindkét gyerek olyan volt, mint az éppen nyíló virág: először visszahúzódó kis bimbók, utána pedig teljes szépségükben pompáztak. A mama nem idegen de Dédiéket elég ritkán látják.
Lackó először az ölemben szemlélődött óvatosan. Amikor letettem akkor sírni kezdett. De az ölemben hamar megnyugodott, felbátorodott: engedte, hogy ölbe vegyék, sőt kéredzkedett, megmutatta kétfogas tündérvigyorát és tornatudományát, huncutkodott sokat.
Bius először szintén csak szemlélődött, meg sem szólalt illetve inkább babanyelven halandzsázott. De kicsivel később be nem állt a szája. Válaszolt, kérdezett, mesélt, énekelt, meghajolt, tapsolt, megmutogatta a játékait. A sok énekléstől be is rekedt a végére. Jól érezte magát nagyon.
Terveztem, hogy fényképeket csinálok, de elfelejtettem. Jövő hétvégén megyünk majd anyuékhoz és akkor mindenképpen viszem a gépet. És időt szakítok valahogy arra is, hogy feltöltsek végre képeket.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Szeretettel várom a hozzászólásokat!