Meg-megszakítva de újra működik a blog, azzal a céllal amivel akkor régen 15 éve íródott: a szeretet, a hullámvölgyek, az aprócseprő dolgok, a nagy örömek és nagy bánatok, az életünk emlékére. Az utóbbi három évben -illetve most különösen - nem volt erő, idő, vágy az írásra. Illetve az utóbbi talán megvolt de a mindennapok és a kavargó érzések miatt nem tudtam visszatérni. Visszaolvastam a régi, képekkel tarkított bejegyzéseket visszarepültem az időben, sírtam-nevettem az olvasáskor. Tervezek majd egy összegző visszatekintést is az utóbbi hónapokról, évekről.
Most a tegnapról: Elhatároztuk, hogy sétálunk egyet családilag, de a legnagyobb és a legkisebb szokás szerint hárította a programot. Majd máskor máshogy döntenek. Csak annyit mondtam, hogy legközelebb remélem jönnek, és örültünk volna a társaságuknak. Régebben inkább papolni kezdtem volna, "mennyit képernyőztök stb stb kell-a-mozgás-azonnal gyertek" és lett volna egy nagy veszekedés belőle. Lackó viszont jött, azt mondta, hogy azért mert szeretne és tényleg úgy tűnt élvezi is. Nála viszont résen kell lenni, mert sokszor talán túlzottan is igyekszik örömet okozni a másiknak, még a saját maga rovására is. (De ezt egy másik bejegyzésben.)
Jó volt sétálni, beszélgetni a nyugodt csendes utcákon. Vettünk Bius névnapjára a Faházban egy vázlatfüzetet (nagyon örült neki) és nézelődtünk a kedvenc könyvtárunkban is.
Tudom Imi Te is mennyire szerettél sétálni, hiszem, hogy velünk voltál/vagy most is. Megláttad a szépet, tetszett volna a piros szív-fa is.
 |
| Olyan mint egy gyönyörű szív! |
 |
| Kamaszfiam a szakirodalom polcnál |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Szeretettel várom a hozzászólásokat!