Tegnap megvolt az első cukrászdai fagyizásod, amit nagyon élveztél. Kis mintás pohárkában kaptál csokoládéfagyit. Mondani sem kell, hogy fülig maszatos voltál. Majdnem megetted az egész adagodat. Szerintem csak azért nem az egészet, mert fel-le kéredzkedtél, hogy sétáltassunk és nagyon el voltál foglalva azzal, hogy felfedezd a környezetedet.
Utána elmentünk a játszótérre, ahonnan elég nehéz volt kirobbantani, nagyon jól érezted magad: rengeteget hintáztál, tetszett a rugós nyuszi is. Érdekes, hogy a csúszdának a csúszdarésze nem érdekelt: természetesen a lépcsőrészén fel-le kellett sétáltatni. Ez most Apa dolga főleg, én nagyon nehezen tudom kivitelezni. Homokoztál is, és kikérted magadnak, hogy bárki is elvegye az általad kisajátított gereblyéket. Ugyanígy viselkedtél Bencével is, amikor nemrég átjöttek hozzánk: ami kell, azt megszerzed, és ehhez főleg lányos eszközöket vetsz be: fülettépően sivalkodsz hozzá. Hát persze, hogy Bence is és a játszótéri kisfiú is rögtön kapitulált:)!
Nagy nap volt ez azért is, mert most kezdted el használni a "NEM" szót. Először akkor, amikor ki akartunk venni a játszótéri hintából és Te nem akartad. Persze eddig is ragyogóan ki tudtad fejezni az ellenérzésedet: akár úgy hogy "összevontad szemöldököd mint Rózsa Sándor", akár hisztivel, sőt harapással, sivalkodással. Most viszont remélem, hogy új korszak kezdődik, kevésbé leszel vehemens;illetve tudom, hogy ez csak álom, hiszen a dackorszak egyre közelít. De jobb ez így, hogy nem rögtön a harapással kezded:). Furcsa egyébként, hogy ennyire későn mondtad ki, hiszen sokkal nehezebb szavakat használsz már hosszú-hosszú hetek óta. Például a csiribiricsiribiri zabszalma határozottan nehezebbnek tűnik, mint a "nem" szó:-D!
Most már hallom is a gangról a hangodat, közeledtek Papával: természetesen libanézőben voltatok megint.
Gyorsan pár szó rólam is:
Nagyon kóválygósan telnek az utóbbi napok, alacsony a vérnyomásom nagyon és a már említett álomkór is nagyon kerülget. Nagyon nehezen telnek ezek az utolsó napok, egy hónappal ezelőtt nem gondoltam volna, hogy ilyenkor még egyben leszünk. Egyrészt nagyon jó, másrészt pedig iszonyú nehéz, mert nagyon nagyon várjuk már Lackót. Hogy hogyan és mint fogja fogadni Bius arra nagyon kíváncsi vagyok. De szerintem ez javarészt a mi hozzáállásunktól függ. Szóval....a lényeg, hogy mi fogadjuk természetesen a dolgokat,és akkor Ő is -ugyanúgy mint a kórházi tartózkodásomat- könnyebben el tudja fogadni a változást.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Szeretettel várom a hozzászólásokat!